02. Fejezet ---> A belül dúló vágyak

Sziasztok! Nos, mivel is kezdhetném? Hát azzal, hogy nagyon szépen köszönöm! Fogalmatok sincsen arról, hogy most mennyire boldog vagyok. Kaptam rengeteg pozitív visszajelzést, ezért meghálálom egy hosszú résszel, amiben több érzelem fog a felszínre kerülni, és Katica meg Adrien is közelebb fognak kerülni egymáshoz." Az igazság a maszk mögött" miraculous blogomon is kaptam pozitív visszajelzéseket. Úgy döntöttem, hogy bármibe is fog kerülni, de mindenképpen be fogom fejezni mind a kettő blogomat. Mind ez: egy a ti szórakozásotok érdekében van, és azért, hogy megmutassam, elég kitartó vagyok, mert a legtöbb blogomat csak úgy abbahagytam, de ennek most vége. Most megmutatom, hogy ki vagyok én! Persze a jó értelemben. Nyugi nem vagyok gonosz. A részeim hosszúságával mostantól meg vagyok elégedve és remélem, hogy ti is. Immár az egy éves írói tapasztalatommal kezdtem bele ebbe a kettő blogba. Na jó, de nem fecsegek itt tovább... Íme az új rész, és nagyon remélem, hogy tetszeni fog, és nem okozok senkinek csalódást. Létszíves írjatok kommentben vagy a chaba véleményeket, mert jelen pillanatban nagy szükségem van rájuk. Addig is jó olvasást kívánok minden egyes idetévedőnek és addig is szép napot így utólag nektek. - Anna :)

------------------------------------------------------------------------------------

  -  Persze, hogy elmegyek. Nagyon szívesen. - mondtam, majd a fülbevalóm elkezdett pittyegni. - Bocsi, de most zúznom kell. - mondtam, majd elmentem és pár háztömbnyire ott volt az én otthonom, ahol beugrottam az ablakon. Igen tudom, hogy mire vállalkozom. Katicaként jelenek meg Adrien születésnapján. Ahogy a szobámban földet értem, rögtön vissza is változtam. Lehet, hogy nagy hibát követtem el azzal, hogy igent mondtam neki, de nem tudok nemet mondani annak, aki rabul ejtette a szívemet. Most már túl késő van... Nem tudok ellene mit tenni, mert már teljesen elhatalmasodtak rajtam, az Adrien iránt táplált érzelmeim. Egyre csak a közelében akarom tudni magamat, és ez az egyetlen esély arra, hogy közel kerüljek hozzá. Hogy mit érzek? Reménytelenül belé szerettem...

* Adrien / Fekete Macska szemszöge: *

A holnapi nap számomra az egyetlen esélyen, hogy közelebb kerüljek Katicához, mert elhívtam a születésnapomra. Furcsa, hogy megtarthatom ezt a bulit? Apám szerint ha Katica ott van, akkor nem történhet semmi baj. Csak egy baj van... Az iránta érzett szerelmem egyre erősebb, és nem tudom, hogy hogyan fogom ezt leplezni előtte. Úgy érzem, hogy már elég közel vagyok hozzá annyira, hogy megtegyem az első lépést. Azt a lépést, amit Fekete Macskaként még soha az életben nem tettem meg. Bizonyíthatom, hogy komolyak a szándékaim felé irányulva, és ezt a holnapi napon mindenképpen megfogom tenni. A mai nap számomra lassan telt, mert csak azt a percet vártam, hogy Katicával lehessek. Lefeküdtem aludni, de valamilyen októl fogva, nem hullt álom a szememre. Még most is Katicára gondoltam. Egyre csak az járt a fejemben, hogy ő kedvel- e engem, vagy érez-e irántam valamit. Hogy miért gondolom hozzá közel magamat? Azért, mert a tegnapi napon eljött hozzám azt mondván, hogy meg akar védeni minket, ami engem egy kicsit szíven talált, mert ez azt bizonyítja, hogy csak barátként tekint rám, de nem. Azért nem, mert a beszélgetésünk során egy kicsit jobban megismerhettem a maszk mögött rejlő lányt. Azt a lányt, akibe már hónapok óta szerelmes vagyok, de még nem ismerem személyesen. Nem ismerem álruha nélkül, ami engem nagyon elszomorít, de a szülinapomon, a holnapi napon itt lesz rá a lehetőség, amit nem habozok, majd kihasználni. De még furdalja az oldalamat egy kérdés... Ezt az egészet, hogy fogom megtenni? Nem szabad bizonytalannak lennem! Ha már elhatároztam mindenképpen megteszem és kész! Egy- két óráig még gondolkoztam rajta, aztán végül elaludtam. Reggel hat órakor ébredtem fel, ami nem volt szokványos számomra, mert én mindig hét órakor szoktam kinyitni a szememet. Most nem Plagg állandó csámcsogása, miatt keltem fel, hanem, mert erős fény kápráztatta a szememet. A nap olyan erősen sütött, mint amennyire a szívem dobogott. Most is csak Katica járt a fejemben, mint mindig, de most sokkal erősebben. Amint jobban felébredtem, felkeltem az ágyból, felöltöztem, és készen áltam, hogy elkezdjem a mai napot. Elintézem minden teendőmet, és megreggeliztem. Natali a testőrömmel eggyütt, elvitt az iskolába, majd Nino ott várt engem az iskola kapujában, mint mindig.

  -  Haver! Hallom ott az Apád megenyhült és tarthatsz születésnapi bulit. - mondta megkönnyebbülve, amire én elnevettem magam. Eddig nem tudta, hogy az apám miért enyhült meg, de most mindent elmondtam neki, mielőtt még az első tanítási óra kezdetét vette volna. Először eléggé furcsán nézett rám, de aztán mindent megértett, persze megint kimondta, hogy mit is gondol.

  -  Öregem te alaposan belezúgtál Katicába! - mondta szókimondó arccal, de nem beszélgettünk többet, mert becsöngettek és kezdetét vette az első tanítási óra, ami matek volt.  Az előző órán dolgozatot írtunk, amit ezen az órán kapunk meg. Nekem ez jelenleg ötös lett, de nem állok valami fényesen ebből a tantárgyból. A következő óra magyar irodalom volt, amin meg most írtunk dolgozatot. Ezek után jött a magyar nyelvtan, a földrajz, és így tovább... Az utolsó óra jelen pillanatban a testnevelés óra, amin a kifáradáson kívül nem történt semmi érdekes. Vége lett az iskolának, és, amikor kimentem az épületből megláttam Halálfej egy újabb akumatizált áldozatát, ahogy egy nagy hálóval kapja el Párizs minden lakosát. Láttam, hogy már Katica is megjelent, ezért reflexből beszaladtam az iskola épületébe, mármint be a vécébe, és felkiáltottam: Plagg karmokat ki! - mondtam, és nagy fényt követően átváltoztam. Gyorsan kiszaladtam. Most is Fekete Macska ruhájában léptem Párizs városának polgárai elé, akiknek a segítségemre volt szükségük jelen pillanatban, mert Halálfej egy újabb áldozata kergette őket hálóval a kezében. Valamilyen halász lehet, és feltehetőleg a hálójában lehet az akuma. Gyorsan odaszaladtam hozzá, hogy megtudjam őt fékezni a tervében. Elkezdtem vele harcolni, és, amikor már vesztésre álltam a társam Katica is feltűnt a láthatáron. Épp mellettem ért földet pár méterre. Mivel az ember hatalmas volt, jóval nagyobb előnyben volt része, mint nekünk. Elkezdtünk vele harcolni, de még mindig előnyben volt velünk szemben. Katica elkezdett futni és most is követtem őt, mint minden egyes alkalommal, amikor ilyenben van részünk. Házakról ugráltunk, házakra... Ez tartott: egy... kettő... három... négy... öt... hat... hét... nyolc... kilenc... tíz... Ez kereken tíz percig tartott, és látszott rajta, hogy kezd kifáradni. Egyszer csak elkapott engem, amikor ugrani készültem. Katica még éppen, hogy meg tudott menekülni. A tekintetéből látszott, hogy segíteni akar nekem, ezért felhasználta a szerencse talizmánt. Az ellenség elé futott és egyszer csak felkiáltott: Szerencse talizmán! - kiáltotta, majd a jojója helyébe egy embernagyságú babú került. Először meglepődött, de aztán körbepillantott és rögtön rájött, hogy mit kell tennie. A jojóját rákötötte a bábúra és elkezdett futni, majd odadobta neki a bábút. Ő a bábúra figyelt, amikor rám pillantott, jelezvén, hogy használjam fel a macskajajt. Én hirtelen felkiáltottam: Macskajaj! - mondtam, majd a kezemmel szétporlasztottam a hálót és kirepült belőle a kékes lepke. Engem elengedett, Katica pedig megtisztította az akumát és minden visszaállt a régi kerékvágásba. Összepacsiztunk, majd Katica rögvest elment... Amikor Katica eltűnt a házak mögött én sem maradhattam ott, így az otthonom felé vettem az irányt. A botom segítségével haza ugráltam és pont, akkor értem oda, amikor visszaváltoztam. Egy tálca sajt volt az asztalon, Plagg, pedig rögvest azt kezdte el enni. Már napok óta, vagyis csak két napja, azon jár az eszem, hogy Katica érez- e irántam valamit. Az, hogy ismerem vagy sem az mindegy. Valahogy rá kell jönnöm, hogy, mit érez. A születésnapi bulimon itt lesz a lehetőség arra, hogy megtegyem az első lépést. Meg teszem... De nem vagyok benne biztos... Elmegyek még kiszellőztetni a fejemet, és aztán eldöntöm, hogy mit teszek. Átváltozok és Macskaként nézem a Párizsi estét. felkiáltottam: Plagg karmokat ki! - mondtam és nagy fényt követően átváltoztam. Kiugrottam az ablakon, és elindultam, hogy végigszemléljem az esti fényekben pompázó Párizs városát. Eltelt fél óra. Kb. már vagy fél órája kóborlok Párizs utcáin, és még nem történt semmi érdekes, majd pár perc múlva, egyszer csak belebotlottam arra a személybe, akibe a legkevésbé sem számítottam volna. Megakadt a szemem Katicán, aki nézi az esti Párizst az Eiffel torony tetejéről. Én felmentem az Eiffel toronyra, hogy beszélgethessek egy kicsit vele. Pár perc múlva felértem, és csak nézem- néztem, bámultam őt.

Kis idő múlva észrevett engem. Először meglepődött, de nem jelentette ki, mert csak az arcán látszott. Nem értem, hogy ő ilyenkor mit kereshet itt, de nekem ez pont kapóra jön. Fogadok, hogy ezt a sors akarta így. Örülök, hogy találkoztam vele, mert, akkor kideríthetem, hogy eljön -e a születésnapomra vagy sem. Még egy kis idő elteltével, még mindig csak néztük egymást, és eldöntöttem, hogy megszólalok. Amikor szóra akartam nyitni a számat ő egyszer csak megszólalt.

  -  A gonosz Álmacska, vagy szuperhős? - nézett rám gúnyosan, amire én kénytelen voltam elnevetni magamat. Most elhívom valahova. Ha nemet mond, akkor tudom, hogy ott lesz a születésnapomon.

  -  Nagyon vicces vagy! - mondtam nevetve, majd komoly tekintetet vágtam. - Tudod már régóta tervezek megkérdezni valamit tőled, és ez a legjobb pillanat rá, úgy, hogy meg is kérdezem. Lenne kedved eljönni valahova ma nyolckor? - kérdeztem tőle még komolyabb arccal, amire ő fejet rázott.

  -  Bocsi cicus, de már elígérkeztem. Most mennem kell. - mondta, majd a jojójához kapott és eltűnt az esti fények tömegében. Nem számítottam arra, hogy elfog jönni, de a cselekedete mindenképpen ezt mutatta. Azt mutatta, hogy el fog jönni. Amint megbizonyosodtam róla, hazafelé vettem az irányt. Most már biztosan tudom, hogy el fog jönni, és végre megtehetem a várva várt első lépést!

* Marinette / Katicabogár szemszöge: *

Ami után beszéltem Fekete Macskával, az otthonom felé vettem az irányt. Amint hazaértem, és vissza változtam Tikki lebegett a szemem előtt, hogy bűntudatot keltsen bennem, azért, amit most jelen pillanatban tenni készülök. Nem, azért teszem, mert meg akarok szegni néhány szabályt, hanem, azért, mert már nem vagyok képes visszafogni magamat. Amikor elkészültem, átváltoztam Katicává és Adrien otthona felé vettem az irányt... Könnyedén átsuhantam a házak fölött, és már a kapujuk előtt álltam készen állva arra, hogy be csöngessek, de maga Adrien jött ki hozzám. Egy ideig csak bámultuk egymást, aztán megfogta a karomat, és a ház bejárata felé vezetett. A ház szép volt és tágas. Amint beértünk a bent lévő emberek engem kezdtek nézni. Csak néztek, és néztek engem, de én csak Adrienre figyeltem, mert ma csak az övé vagyok. Hozzá akartam szólni, de megjelent Gabriel is.

- Katica! - mondta, majd közelebb jött. - Köszönöm, hogy eljöttél a fiam születésnapjára, mert nélküled nem is tudtuk volna megtartani. - mondta kedves arccal. Bevallom, hogy a fia szempontjából én nem ilyennek ismerem, de nem szabad arról ítélnem, amilyennek mutatja magát, mert meg kell ismernem. Ki tudja lehet, hogy legbelül egy nagyszerű apuka, aki félti az egyetlen gyermekét. Egyszer csak zene kezdett el szólni, amire a többiek mind táncolni kezdtek. Adrien elkezdett felém közeledni, amire én megrezzentem. Amikor én is közelebb mentem volna felé, hirtelen megjelent az önimádó Chloé.

 - Katica! Katica te jó ég! Itt van az én Adrienem, és itt vagy te! A kedvenc szuperhősöm. - mondta, majd egyszer csak megölelt. Én eltoltam magamtól, de erre csak jobban ölelt, amire Adrien közbeszólt. - Chloé! Nem látod, hogy most nem akar veled lenni, mert nem hiányzik neki egy kába rajongó? Igen tudom a város hőse itt áll előtted! Nem kell elszállni magadtól, mert nincsen semmi közötök egymáshoz. Sajnálom, de most menj el! - mondta egyre nagyobb hangerővel, amire Chloé elhúzott. Bevallom még engem is meglepett, ahogyan a védelmemre kelt, pedig ez fordítva kéne, de nem zavar. Ez valamennyire azt bizonyítja, hogy érez valamit irántam. Amikor Chloé már nem volt a láthatáron, mind a ketten egymásra pillantottunk. Adrien a kezét nyújtotta felém, én pedig az enyémet az övébe helyeztem. Kihúzott az erkélyre, és megint hozzám akart szólni, de valami most is megakadályozta. Az udvaron állt Alya, aki minket nézett. Először rám, majd Adrienre pillantott. Elmosolyodott és felénk kiáltott: - Katica! Adrien! Feljöhetek? - kérdezte, amire nem szívesen, de bólintottam, majd Adrien is ezt tette. Alya beszaladt a kapun, majd fél perc telhetett el és máris mögöttünk volt. Mi megfordultunk ő, pedig a telefonja felé nyúlt.

  -  Na ez nem semmi! - felelte izgatott arccal, majd közelebb jött. - Lenne kedvetek mind a ketten egy interjút adni? Vagyis közösen? - mondta nekünk, mi, pedig bólintottunk, amire ő elmosolyodott. Nem telt bele öt perc, de befejeztük az interjút Alya, pedig elment. Mi ketten maradtunk, azon reménykedve, hogy most senki nem fog bezavarni, hanem miénk lesz ez a nap.

- Tudom, hogy ez nap eddig nem volt valami fényes, de lenne kedved táncolni? - mondta és én elmosolyodtam. A vágyaim egyre erősebbek iránta. Nem akarok csak a barátja lenni, és ezt, valahogyan ki kell fejeznem.

 - Igen. Veled bármikor. - mondtam mosolyogva, amikor ő olyan pillantással nézett rám, hogy mindjárt elolvadok. A kezét felém nyújtotta, én, pedig az enyémet az övébe helyeztem. Szép lassan kivezetett a parkettre. Átkaroltam a vállát, a keze, pedig szép lassan a derekamra csusszant. Elkezdtünk táncolni, és a szánk vészesen közel voltak egymáshoz. Adrien egy kis idő múlva elkezdett közeledni felém és én is felé. Akartam azt a csókot, de megszólalt bennem egy vészjelző, ami megállított. Hallgathatok az érzelmeimre is, de az nem hőshöz méltó. Inkább az eszemre hallgatok és leállítom. Szép lassan eltoltam magamtól és a fülébe suttogtam: - Ezt nem szabad! - mondtam, majd kiugrottam az ablakán és eltűntem az éjszakában. Nem tehettem mást, mert ha az érzéseimre hallgatok hatalmas hibát követek el. Az otthonom felé vettem az irányt, és, ahogy beugrottam az ablakon rögtön vissza is változtam. Az ágyam felé indultam és leakartam feküdni, amikor Tikki az arcom előtt kezdett el lebegni: - Jól döntöttél... - mondta, amire én bólintottam és rá nem hederítve belebújtam a puha meleg takaróba.Aludni akartam, de valamilyen októl fogva, nem hullt álom a szememre. Még most is Adrienre gondoltam, hogy meg akart csókolni. Szóval érez valamit irántam. Egyre csak az járt a fejemben, hogy mi lett volna ha engedek?

                                       ***

Másnap nem bírtam felkelni. Bágyadtan meredtem magam elé, várván, hogy végre az általam várt álom hulljon a szememre. Meglepődtem volna, hogyha sikerülne, de végül lássatok  csodát pár perc múlva sikerült elaludnom. (Eltelt hét óra.) Reggel hétkor nyitottam ki a szememet és, csak hogy a reggeli nap fénye egyre jobban ellepi a szobámban a nagy-nagy sötétséget.Éreztem, ahogyan egyre melegedig fel a levegő, s izgalom szorongása járta át meleg testemet.Végigszemléltem a most már egyre fényesebb szobát, majd megláttam az ébresztő órámat, rajta drága kis kwamimat Tikkit. A tegnapi napra emlékeztetett az arca. Felkeltem, átváltoztam Katicává és úgy döntöttem, hogy mindent tisztázok Adriennel. Az otthona felé vettem az irányt. Amikor beugrottam az ablakán megláttam őt.

Meredtem nézett engem, és én is őt. Pár perc múlva közelebb mentem hozzá, és hozzászóltam.

- Tudom, hogy nem volt a legjobb a tegnapi nap, de ha megengeded most mindent tisztáznék. Sajnálom, hogy így kellett tegnap elválnunk egymástól, de nem lehet köztünk semmi sem. Nem lehet köztünk más, mint barátság... - amikor ezeket a szavakat kimondtam, beleremegtem. El sem hiszem, hogy kimondtam: Csak barátság, semi több...
------------------------------------------------------------------------

Nos ennyi lett volna ez a rész remélem, hogy tetszik. Lehet, hogy egy nappal később hoztam, de megérte. Remélem, hogy tetszeni fog, és aki beszélgetni akar velem az írjon a email címemre. Ott van az Imfoboxban. Egy hét múlva találkozunk addig is sziasztok. :D

01. Fejezet ---> A kezdetleges érzések

 Sokkolt arccal nézett rám, amikor kijelentettem, hogy én vagyok Katicabogár. Számára lehet, hogy lehetetlen ez a helyzet, de nekem sem könnyebb. Én Katicaként barátkoztam össze vele, mert meg akartam ismerni. Ő megismert engem, én meg megismertem őt, de nem tudta, hogy én vagyok a belé szerelmes Marinette. Őt csak Katica érdekelte. Barátok lettünk, de mind a ketten sokkal többet akartunk.  Te jó ég! Egymás tudta nélkül kerültünk egyre közelebb egymáshoz. Én Katicaként mindig visszautasítottam Macskát, de, mint kiderült én abba a fiúba voltam hónapokon át szerelmes, aki valójában a társam Fekete Macska, de ő meg belém szerelmes, vagyis Katicabogárba. Nem tudok neki mit mondani, de ő se nekem. Mind a ketten szótlanul álltunk egymás mellett, ami közben egyre nagyobb lett a kínos csend. Csak egy valami jár a fejemben... Az, ami mindig is ott motoszkált: Mik lesznek a következményei?

* 1 hónappal ezelőtt*

Macskával újfent megmentettük az otthonunkat Halálfej egyik újabb akumatizált áldozatától, de ez valamiért nem tett boldoggá. Egyre csak az Adrien iránt táplált érzéseimre gondolok... Vele akarok lenni, de ez Marinettként nem megy, mert túlságosan béna vagyok. Túlságosan kimutatom az érzéseimet, még ha nem is akarom. Nem tudom leplezni előtte, de mi van, hogyha Katicaként ismerném meg? Igen, hisz Katicát kedveli, mert a város szeretett hősnője, aki bátor és megfontolt. Lehet, hogy jobban tenném, ha nem gondolnék ilyenekre, de a jelenlegi helyzetben csak tetszeni akarok neki. Mindenképpen! Igen... Eldöntöttem, hogy ma még végigcsinálom ezt a napot, és, amikor vége van az iskolának, Katicaként beállítok hozzá azzal az ürüggyel, hogy meg akarom védeni őt Halálfejtől, miközben közel kerülök hozzá. Marinett nem képes rá, de Katica még annál inkább. Jelenleg az ágyamon ülve fekszek, és még kb. egy olyan fél órám van az iskoláig. A leckém kész, bepakoltam, és mégis felöltözve csak ott fekszek az ágyamon várván, hogy eljöjjön az az idő, amikor elindulhatok. Már eltelt tizenöt perc és jobbnak látom, hogy lemegyek és megreggelizek. Mikor, ezzel végeztem készen voltam elindulni, és megtenni azt a lépést, ami csak Katicaként megy. Pár percen belül kiléptem, abból az épületből, amit az otthonomnak nevezek, és megpillantom Alyat.

  -  Helló kislány! Reggel hívtalak. Miért nem vetted fel a telefont? - kérdezte kíváncsi arccal.

  -  Azért, mért most valami más dolgom volt, de szerintem sejted. - mondtam neki, majd elmosolyodott, és nevetve mentünk tovább. Sejtette, hogy valami Adriennel kapcsolatos dolgom volt, de azt nem tudta, hogy mi is. Elindultunk az iskolába, aztán perceken belül oda értünk, mert eléggé közel volt hozzánk. Alyával még a bejáratnál elváltunk egymástól, majd, amikor észbe kaptam megláttam Adrient, aki felém integetett, majd tovább ment. Abban a pillanatban, amikor tekintetünk összetalálkozott, a szívem jobban vert, mint valaha. Vajon ennyi idő elteltével még jobban belé vagyok zúgva? Vagy ez csak átmeneti? Nem tudom hogyan, de az biztos, hogy ma még látni akarom őt. A tanórák számomra nagyon lassan teltek, és vészesen hosszúnak tűntek. Testnevelés, matek, földrajz, és így jöttek sorba... Amikor már azt hittem, hogy belehalok az unalomba kicsöngettek, ami azt jelezte, hogy itt az idő. Tudom, mit kell tennem. Átváltozom és Katicaként összebarátkozok vele, és lesz, ami lesz. Gyorsan elszaladtam a parkba, és elbújtam egy oszlop mögé, majd felkiáltottam: Tikki pöttyöket fel! - átváltozásom után, átfutott a fejembe egy gondolat újra, és újra, ami nem hagyott nyugodni, de csak mentem a fejem után. Most nem érdekeltek a következményei, hanem csak az, hogy látnom kell. Gyorsan átsuhantam a házak fölött, de egyszer csak megálltam, és még egyszer újra megkérdeztem magamtól: Biztosan meg akarom tenni? - gondoltam magamban. Rögtön rávágtam, hogy igen, aztán Adrien otthona felé vettem az irányt. A jojóm segítségével gyorsan odaértem, és beugrottam az ablakán. Senki nem volt ott, ezért csak leültem és vártam. Végigszemléltem a szobáját, ami nagy volt, és tágas. Olyan volt, mint egy átlagos fiúé, egy cseppet sem átlagos élettel. Pár percen belül kinyílt az ajtó, amire én megrezzentem. Adrien volt az, aki meglepett arccal bámult engem, és meg akart szólalni, de én még hamarabb kezdtem bele a mondatomba.

  -  Adrien... Figyelj tudom, hogy furcsa az, hogy itt vagyok, de ez azért van, mert az utóbbi időben rengeteg akumatizált ember volt, aki téged vagy az apukádat akart elkapni. Szóval csak annyi, hogy aggódom értetek, és azért vagyok itt, hogy megvédjelek titeket. - mondtam ezt kifogás képen, mert csak nem mondhattam neki azt, hogy azért vagyok itt mert látni akarlak. Ő elmosolyodott és közelebb jött. A szívem pedig egyre hevesebben dobogott.

  -  Semmi baj... Csak furcsa volt téged itt látni pont, akkor, amikor nincsen semmi baj. De mindegy. Örülök, hogy itt vagy. Szeretném ha itt maradnál. - mondta mosolygós arccal, amire én is elmosolyodtam. Szóval ilyen ez az érzés... Az érzés, amikor nyugodtan a közelébe lehetek, anélkül, hogy valami nagy ostobaságot csináljak. Elbeszélgettünk, és egészen olyan volt, mint én... Tetőtől talpig. Nem is hittem volna, hogy ilyen könnyen sikerül összebarátkoznom vele, és csak annyi kellett hozzá, hogy Katicaként jelenjek meg a társaságában. Egy ideig még beszélgettünk, de belezavart a pittyegő fülbevalóm. Elmentem ő meg csak nézte, ahogy eltűnök a házak mögött. Bevallom, hogy nagyon jó érzés volt végre beszélgetni vele. Talán azért váltott ki belőlem ilyen érzéseket, mert valahonnan ismerjük egymást. Nem tudom, hogy honnan, de egy a biztos. Nem szabad lelepleződnöm előtte, mert abból hatalmas gondok származhatnak. Na jó, de térjünk vissza a jelenbe. Ahogy átsuhantam a házak fölött éreztem, hogy mindjárt vissza fogok változni, ezért az iskola egy olyan területén értem földet, ahol nem volt senki. Visszaváltoztam, és Tikky a két kezembe esett.

Valamiért eléggé morcosan nézett rám, de nem tudom, hogy miért. Biztos, azért, mert kihasználtam azt, hogy Katica lehetek. Hirtelen megszólalt, kicsit nagyobb hangnemmel, mint szokott, és ez nem tűnt a legbiztatóbbnak.

  -  Marinett... Te nem vagy eszednél? Kihasználtad az erőmet, csakis a saját érdekedre. Én nem akarok, emiatt rosszban lenni veled, de túl léptél egy határt. Már másodjára... Ne akard kipróbálni harmadszorra is, mert rossz következményei lehetnek, és ezt a saját érdekedben mondom. - a hangja nem tűnt nagyon biztatónak, ezért inkább nem követem el újra ezt a hibát. Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy valójában most mit is tettem. Mi ütött belém? Mit tettem? Nem akarok önzővé válni. Nem akarok olyan lány lenni, mint Chloé. Hatalmas bűntudat gyötör, aminek nem tudok eleget tenni.

                                     ***

Másnap már nem is gondolkoztam a dolgon egyszerűen csak eldöntöttem, hogy elkerülöm Adrient. Már nem, mint ha az olyan könnyen menne. Ma napos reggelre virradt Párizs városa. Mindenki élvezte a fénylő napsütést, de a tanítás ma sem maradt el. Elindultam az iskolába, amikor megláttam Chloét, és a többi osztálytársamat is, megérkezni az iskolába. Bementem az épületbe, majd az osztályterembe. A szívem hevesebben vert, mint tegnap, ami engem is meglepett. Az iskolában megint csak gyorsan elteltek az órák. Amikor felkaptam a fejem már vége is volt a tanítási napnak, de még mielőtt haza mennék elmentem a parkba kiszellőztetni a fejemet. Ma is találkozni akarok vele, de Marinettként nem megy. Tikki kirepült a táskámból.

  -  Tikki... - kezdtem be. - Kérlek. Tudod jól, hogy nekem ez milyen fontos. - kérleltem őt.

  -  Marinett... Nem szabad. - mondta, amikor egy nagy robot jött felénk. Gyorsan kaptam az alkalmon, és elrohantam, hogy átváltozzak Katicává. Egy fa mögé futottam és felkiáltottam: Tikki pöttyöket fel! - mondtam, és rózsaszín fényt követően már át is változtam. Amikor el akartam terelni a robot figyelmét hirtelen ott termett mellettem társam is, Fekete Macska. Mosolyogva nézett engem.

  -  Kell egy kis segítség bogárkám? - mosolyogva bólintottam. Bevallom, hogy most kifejezetten örültem annak, hogy látom. Macskával megpróbáltunk elterelni a robot figyelmét, de ő sokkal hatalmasabb volt nálunk. Én a jojómmal lefogtam, és Macska felé néztem, majd bólintottam, jelezvén neki, hogy vesse be a Macskajajt. Másodperceken belül felkiáltott: Macskajaj! - mondta, aztán gyorsan rátette a mancsát a robotra akiből csak egy szürke ruhás kisfiú maradt, akinek  maszk az arcán, és bot a bot a kezében. Meg akart támadni minket, de elfutottunk és ezt csináltuk legalább két percen keresztül. Hirtelen Macskának elkezdett villogni a gyűrűje, én meg, hogy sokkal gyorsabban végezhessünk felkiáltottam: Szerencse talizmán! - a jojóm mellé egy játékkonzol hullott. Gyorsan körbepillantottam, és rájöttem arra, hogy mit kell tennem. Én elkezdtem futni Macska pedig követett engem szokás szerint. Én a jojómmal lefogtam a fiút, és végignéztem rajta.

  -  Hol lehet az akuma? - kérdeztem Macskától, aki a zsebében lévő játékkonzolra mutatott. Rögtön tudtam, hogy mit kell tennem, mert amúgy is nyilvánvaló volt. Én kikaptam a zsebéből a játékkonzolt és elkezdtem futni. Eldobtam neki azt a játékkonzolt, amit a szerencse talizmánnal szereztem, majd majd Macska lefogta a fiút. Én széttörtem a konzolt és kirepült belőle az ártalmas kék pillangó. Én hatástalanítottam, és egy fehér pillangót engedtem szabadon. Feldobtam a játékkonzolomat:

  -  Csodálatos Katicabogár! - mondtam, aztán rózsaszín fényt követően minden visszaállt a rendes kerékvágásba. Macska gyorsan elszaladt, mielőtt visszaváltozhatott volna. És is elszaladtam. Amikor haza érhettem volna, megláttam Adrient, és oda mentem hozzá.

  -  Katica... - jött közelebb. - Holnap lesz a születésnapom. Van kedved eljönni? - kérdezte meg tőlem, én pedig a kérdés hallatán összerezzentem. Adrien Agreste elhív engem? Na jó! Kit áltatok, hisz nem engem  Marinettet hívja el a születésnapjára, hanem Katicabogarat. A város kedvelt hősét.

  -  Persze, hogy elmegyek. Nagyon szívesen. - mondtam, majd a fülbevalóm elkezdett pittyegni. - Bocsi, de most zúznom kell. - mondtam, majd elmentem és pár háztömbnyire ott volt az én otthonom, ahol beugrottam az ablakon. Igen tudom, hogy mire vállalkozom. Katicaként jelenek meg Adrien születésnapján...

--------------------------------------------------------------------------------

Nosz sziasztok!

Az utóbbi időben rengeteg olyan blogot láttam, ahol Katicáról és Macskáról lekerül az álarc szóval én is belefogtam egy ilyen blogba, amit legalább egy olyan húsz fejezetre tervezek. Remélem, hogy ezalatt lesz egy pár olvasom. Addig is sziasztok!

Prólógus

Tombolnak bennem az érzelmek: jó és rossz is egyaránt. Minden, amit eddig valaha magamba folyatottam most egyszerre ki akarnak törni. Harag, düh, fájdalom, de ezeknek nem szabad engednem, mert ezek rossz hatással vannak rám, de egy baj van. Nem érzek jót. Csak rosszat, mert most össze vagyok zavarodva. Tudom, hogy ki rejtőzik Fekete Macska álarca mögött. Tudom, hogy ki az a hős, aki minden áron megvédne, és velem lenne. Most boldognak kéne lennem? Lassan már ott tartok, hogy nem érzek semmit, és hagyom, hogy a rossz érzelmek felülkerekedjenek rajtam. Macska még nem jött rá arra, hogy ki vagyok. Nem tudja, hogy én vagyok az Adrienbe fülig szerelmes Marinette, és egyben Katicabogár. Ácsi! Van itt egy kis bökkenő, mert Adrien nem más, mint a társam Fekete Macska. Amióta láttam őt átváltozni csak arra tudok gondolni, hogy ő az. Életem szerelme Adrien, de egyben a pimaszkodó Fekete Macska, aki nem engem szeret, hanem Katicát. Most mégis csalódottságot érzek, de félek is. Az, hogy csalódott vagyok vagy félek az most mindegy. Legszívesebben kimenekülnék a világból, azért, hogy ne kelljen szembenézzem Fekete Macskával, aki valójában a maszk mögé bújt Adrien. Nem tudok mit tenni... Nincs más választásom, mint, hogy szembe nézek vele és elmondom neki a teljes igazságot. Lesz, ami lesz! Már csak Tikki az egyetlen, aki tartja bennem a lelket, de mégis az összeomlás szélén állok, de eldöntöttem. Elmondok neki mindent, és ebben senki nem akadályozhat meg.

 Most éppen az ágyamon fekve gondoltam végig, a megemészthetetlent. Még egy óra van az iskola kezdetéig. Még egy teljes óra van addig, amikor kitálalok mindent, amit eddig még sosem mondtam ki rendes mondatokban. Nem attól félek, hogy hogyan fog reagálni, hanem attól, hogy mik lesznek a következményei. Együtt élünk, míg meg nem halunk? Dehogyis! Ez számomra jelen pillanatban teljesen lehetetlen, mert nem tudok engedni annak a rossz érzelemnek, ami lassan átveszi felettem az irányítást. Még ha megszáll egy akuma, az nem változtat semmin. Amint mindent elmondok neki nincs más választásom, mint... - gondolataimból kiszakítva szólal meg az ébresztő órám, azt jelezvén, hogy itt az ideje az iskolának. Már csak fél órám van, de még így is teljes egészében nehezemre esik felkelni az ágyból. Amikor már eljutottam odáig, hogy felöltözzek és összepakoljak már csak tizenöt percem volt az órák kezdetéig, de nem zavart. Ha elkések, akkor elkések, de nem. Tíz perc elteltével mégis csak beértem. Ahogy beértem a terembe megláttam Adrient, akire már rá sem tudtam nézni. Lehet, hogy csak a nagy sokk miatt, de ez még mindig semmit nem változtat. Megpróbálok minél gyorsabban leülni a helyemre, de tekintetünk mégis összetalálkozik. Ő felém fordul és köszönteni akar, amire én integetek, de csak a látszat kedvéért. Amikor szóra nyitná a száját megérkezik Alya is, akit a napokban kerültem, nehogy elkezdjen beszélni Katicáról és Macskáról, mert most azt a hátam közepére sem kívánom. Amikor már éppen becsöngettek az osztályfőnök lépet be az ajtón. Kezdetét vette a sima, unalmas osztályfőnöki óra, amin megbeszéljük az elmúlt hét, hónap eseményeit. Chloé szokásosan a haját igazítja a többiek meg vagy figyelnek, vagy hülyéskednek. Én kitartóan figyeltem, mert nem akartam arra gondolni, hogy én is felfedem ma a kilétemet, Macska, mármint Adrien előtt. A következő óra testnevelés volt, és így haladtunk szép sorjában, de egyre jobban azon aggódtam, hogy mi lesz ha eltelik a nap, de ezt még én sem tudom megakadályozni. De nincs mit ellene tenni. Egyre jobban csak azon jár az agyam, hogy mi lesz... Mi lesz? Hirtelen, azt vettem észre, hogy vége a napnak. Itt az idő! Most vagy soha! Meg kell tennem... Megteszem! Kimegyek az osztályteremből és a kijárat felé veszem a irányt. Érzem. Erősen ver a szívem, de nem azért, mert félek, hanem, mert mindjárt elájulok. Senki nincs ott, hogy segítsen, de valakin még is megakad a szemem. Adrien az. Látja, hogy rosszul vagyok, és mielőtt elájulnék, a segítségemre siet, és éppen sikerült még elkapnia.

  -  Marinette... Mi történt? Egész nap nem figyeltél az órákon, és most elájulsz. Mi a baj? - kérdezte aggódó szemekkel. Látszott rajta, hogy nem ért semmit. Elmondom neki, most.
  -  Adrien... Tudom, hogy te vagy Fekete Macska. - amire ezt kimondtam, ő lesokkolva nézett rám.
  -  Tessék? De mégis hogyan? Honnan? - próbálta terelni a témát, de én nem engedtem.
  -  Onnan, hogy láttalak átváltozni. Onnan, hogy én vagyon Katica...