01. Fejezet ---> A kezdetleges érzések

 Sokkolt arccal nézett rám, amikor kijelentettem, hogy én vagyok Katicabogár. Számára lehet, hogy lehetetlen ez a helyzet, de nekem sem könnyebb. Én Katicaként barátkoztam össze vele, mert meg akartam ismerni. Ő megismert engem, én meg megismertem őt, de nem tudta, hogy én vagyok a belé szerelmes Marinette. Őt csak Katica érdekelte. Barátok lettünk, de mind a ketten sokkal többet akartunk.  Te jó ég! Egymás tudta nélkül kerültünk egyre közelebb egymáshoz. Én Katicaként mindig visszautasítottam Macskát, de, mint kiderült én abba a fiúba voltam hónapokon át szerelmes, aki valójában a társam Fekete Macska, de ő meg belém szerelmes, vagyis Katicabogárba. Nem tudok neki mit mondani, de ő se nekem. Mind a ketten szótlanul álltunk egymás mellett, ami közben egyre nagyobb lett a kínos csend. Csak egy valami jár a fejemben... Az, ami mindig is ott motoszkált: Mik lesznek a következményei?

* 1 hónappal ezelőtt*

Macskával újfent megmentettük az otthonunkat Halálfej egyik újabb akumatizált áldozatától, de ez valamiért nem tett boldoggá. Egyre csak az Adrien iránt táplált érzéseimre gondolok... Vele akarok lenni, de ez Marinettként nem megy, mert túlságosan béna vagyok. Túlságosan kimutatom az érzéseimet, még ha nem is akarom. Nem tudom leplezni előtte, de mi van, hogyha Katicaként ismerném meg? Igen, hisz Katicát kedveli, mert a város szeretett hősnője, aki bátor és megfontolt. Lehet, hogy jobban tenném, ha nem gondolnék ilyenekre, de a jelenlegi helyzetben csak tetszeni akarok neki. Mindenképpen! Igen... Eldöntöttem, hogy ma még végigcsinálom ezt a napot, és, amikor vége van az iskolának, Katicaként beállítok hozzá azzal az ürüggyel, hogy meg akarom védeni őt Halálfejtől, miközben közel kerülök hozzá. Marinett nem képes rá, de Katica még annál inkább. Jelenleg az ágyamon ülve fekszek, és még kb. egy olyan fél órám van az iskoláig. A leckém kész, bepakoltam, és mégis felöltözve csak ott fekszek az ágyamon várván, hogy eljöjjön az az idő, amikor elindulhatok. Már eltelt tizenöt perc és jobbnak látom, hogy lemegyek és megreggelizek. Mikor, ezzel végeztem készen voltam elindulni, és megtenni azt a lépést, ami csak Katicaként megy. Pár percen belül kiléptem, abból az épületből, amit az otthonomnak nevezek, és megpillantom Alyat.

  -  Helló kislány! Reggel hívtalak. Miért nem vetted fel a telefont? - kérdezte kíváncsi arccal.

  -  Azért, mért most valami más dolgom volt, de szerintem sejted. - mondtam neki, majd elmosolyodott, és nevetve mentünk tovább. Sejtette, hogy valami Adriennel kapcsolatos dolgom volt, de azt nem tudta, hogy mi is. Elindultunk az iskolába, aztán perceken belül oda értünk, mert eléggé közel volt hozzánk. Alyával még a bejáratnál elváltunk egymástól, majd, amikor észbe kaptam megláttam Adrient, aki felém integetett, majd tovább ment. Abban a pillanatban, amikor tekintetünk összetalálkozott, a szívem jobban vert, mint valaha. Vajon ennyi idő elteltével még jobban belé vagyok zúgva? Vagy ez csak átmeneti? Nem tudom hogyan, de az biztos, hogy ma még látni akarom őt. A tanórák számomra nagyon lassan teltek, és vészesen hosszúnak tűntek. Testnevelés, matek, földrajz, és így jöttek sorba... Amikor már azt hittem, hogy belehalok az unalomba kicsöngettek, ami azt jelezte, hogy itt az idő. Tudom, mit kell tennem. Átváltozom és Katicaként összebarátkozok vele, és lesz, ami lesz. Gyorsan elszaladtam a parkba, és elbújtam egy oszlop mögé, majd felkiáltottam: Tikki pöttyöket fel! - átváltozásom után, átfutott a fejembe egy gondolat újra, és újra, ami nem hagyott nyugodni, de csak mentem a fejem után. Most nem érdekeltek a következményei, hanem csak az, hogy látnom kell. Gyorsan átsuhantam a házak fölött, de egyszer csak megálltam, és még egyszer újra megkérdeztem magamtól: Biztosan meg akarom tenni? - gondoltam magamban. Rögtön rávágtam, hogy igen, aztán Adrien otthona felé vettem az irányt. A jojóm segítségével gyorsan odaértem, és beugrottam az ablakán. Senki nem volt ott, ezért csak leültem és vártam. Végigszemléltem a szobáját, ami nagy volt, és tágas. Olyan volt, mint egy átlagos fiúé, egy cseppet sem átlagos élettel. Pár percen belül kinyílt az ajtó, amire én megrezzentem. Adrien volt az, aki meglepett arccal bámult engem, és meg akart szólalni, de én még hamarabb kezdtem bele a mondatomba.

  -  Adrien... Figyelj tudom, hogy furcsa az, hogy itt vagyok, de ez azért van, mert az utóbbi időben rengeteg akumatizált ember volt, aki téged vagy az apukádat akart elkapni. Szóval csak annyi, hogy aggódom értetek, és azért vagyok itt, hogy megvédjelek titeket. - mondtam ezt kifogás képen, mert csak nem mondhattam neki azt, hogy azért vagyok itt mert látni akarlak. Ő elmosolyodott és közelebb jött. A szívem pedig egyre hevesebben dobogott.

  -  Semmi baj... Csak furcsa volt téged itt látni pont, akkor, amikor nincsen semmi baj. De mindegy. Örülök, hogy itt vagy. Szeretném ha itt maradnál. - mondta mosolygós arccal, amire én is elmosolyodtam. Szóval ilyen ez az érzés... Az érzés, amikor nyugodtan a közelébe lehetek, anélkül, hogy valami nagy ostobaságot csináljak. Elbeszélgettünk, és egészen olyan volt, mint én... Tetőtől talpig. Nem is hittem volna, hogy ilyen könnyen sikerül összebarátkoznom vele, és csak annyi kellett hozzá, hogy Katicaként jelenjek meg a társaságában. Egy ideig még beszélgettünk, de belezavart a pittyegő fülbevalóm. Elmentem ő meg csak nézte, ahogy eltűnök a házak mögött. Bevallom, hogy nagyon jó érzés volt végre beszélgetni vele. Talán azért váltott ki belőlem ilyen érzéseket, mert valahonnan ismerjük egymást. Nem tudom, hogy honnan, de egy a biztos. Nem szabad lelepleződnöm előtte, mert abból hatalmas gondok származhatnak. Na jó, de térjünk vissza a jelenbe. Ahogy átsuhantam a házak fölött éreztem, hogy mindjárt vissza fogok változni, ezért az iskola egy olyan területén értem földet, ahol nem volt senki. Visszaváltoztam, és Tikky a két kezembe esett.

Valamiért eléggé morcosan nézett rám, de nem tudom, hogy miért. Biztos, azért, mert kihasználtam azt, hogy Katica lehetek. Hirtelen megszólalt, kicsit nagyobb hangnemmel, mint szokott, és ez nem tűnt a legbiztatóbbnak.

  -  Marinett... Te nem vagy eszednél? Kihasználtad az erőmet, csakis a saját érdekedre. Én nem akarok, emiatt rosszban lenni veled, de túl léptél egy határt. Már másodjára... Ne akard kipróbálni harmadszorra is, mert rossz következményei lehetnek, és ezt a saját érdekedben mondom. - a hangja nem tűnt nagyon biztatónak, ezért inkább nem követem el újra ezt a hibát. Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy valójában most mit is tettem. Mi ütött belém? Mit tettem? Nem akarok önzővé válni. Nem akarok olyan lány lenni, mint Chloé. Hatalmas bűntudat gyötör, aminek nem tudok eleget tenni.

                                     ***

Másnap már nem is gondolkoztam a dolgon egyszerűen csak eldöntöttem, hogy elkerülöm Adrient. Már nem, mint ha az olyan könnyen menne. Ma napos reggelre virradt Párizs városa. Mindenki élvezte a fénylő napsütést, de a tanítás ma sem maradt el. Elindultam az iskolába, amikor megláttam Chloét, és a többi osztálytársamat is, megérkezni az iskolába. Bementem az épületbe, majd az osztályterembe. A szívem hevesebben vert, mint tegnap, ami engem is meglepett. Az iskolában megint csak gyorsan elteltek az órák. Amikor felkaptam a fejem már vége is volt a tanítási napnak, de még mielőtt haza mennék elmentem a parkba kiszellőztetni a fejemet. Ma is találkozni akarok vele, de Marinettként nem megy. Tikki kirepült a táskámból.

  -  Tikki... - kezdtem be. - Kérlek. Tudod jól, hogy nekem ez milyen fontos. - kérleltem őt.

  -  Marinett... Nem szabad. - mondta, amikor egy nagy robot jött felénk. Gyorsan kaptam az alkalmon, és elrohantam, hogy átváltozzak Katicává. Egy fa mögé futottam és felkiáltottam: Tikki pöttyöket fel! - mondtam, és rózsaszín fényt követően már át is változtam. Amikor el akartam terelni a robot figyelmét hirtelen ott termett mellettem társam is, Fekete Macska. Mosolyogva nézett engem.

  -  Kell egy kis segítség bogárkám? - mosolyogva bólintottam. Bevallom, hogy most kifejezetten örültem annak, hogy látom. Macskával megpróbáltunk elterelni a robot figyelmét, de ő sokkal hatalmasabb volt nálunk. Én a jojómmal lefogtam, és Macska felé néztem, majd bólintottam, jelezvén neki, hogy vesse be a Macskajajt. Másodperceken belül felkiáltott: Macskajaj! - mondta, aztán gyorsan rátette a mancsát a robotra akiből csak egy szürke ruhás kisfiú maradt, akinek  maszk az arcán, és bot a bot a kezében. Meg akart támadni minket, de elfutottunk és ezt csináltuk legalább két percen keresztül. Hirtelen Macskának elkezdett villogni a gyűrűje, én meg, hogy sokkal gyorsabban végezhessünk felkiáltottam: Szerencse talizmán! - a jojóm mellé egy játékkonzol hullott. Gyorsan körbepillantottam, és rájöttem arra, hogy mit kell tennem. Én elkezdtem futni Macska pedig követett engem szokás szerint. Én a jojómmal lefogtam a fiút, és végignéztem rajta.

  -  Hol lehet az akuma? - kérdeztem Macskától, aki a zsebében lévő játékkonzolra mutatott. Rögtön tudtam, hogy mit kell tennem, mert amúgy is nyilvánvaló volt. Én kikaptam a zsebéből a játékkonzolt és elkezdtem futni. Eldobtam neki azt a játékkonzolt, amit a szerencse talizmánnal szereztem, majd majd Macska lefogta a fiút. Én széttörtem a konzolt és kirepült belőle az ártalmas kék pillangó. Én hatástalanítottam, és egy fehér pillangót engedtem szabadon. Feldobtam a játékkonzolomat:

  -  Csodálatos Katicabogár! - mondtam, aztán rózsaszín fényt követően minden visszaállt a rendes kerékvágásba. Macska gyorsan elszaladt, mielőtt visszaváltozhatott volna. És is elszaladtam. Amikor haza érhettem volna, megláttam Adrient, és oda mentem hozzá.

  -  Katica... - jött közelebb. - Holnap lesz a születésnapom. Van kedved eljönni? - kérdezte meg tőlem, én pedig a kérdés hallatán összerezzentem. Adrien Agreste elhív engem? Na jó! Kit áltatok, hisz nem engem  Marinettet hívja el a születésnapjára, hanem Katicabogarat. A város kedvelt hősét.

  -  Persze, hogy elmegyek. Nagyon szívesen. - mondtam, majd a fülbevalóm elkezdett pittyegni. - Bocsi, de most zúznom kell. - mondtam, majd elmentem és pár háztömbnyire ott volt az én otthonom, ahol beugrottam az ablakon. Igen tudom, hogy mire vállalkozom. Katicaként jelenek meg Adrien születésnapján...

--------------------------------------------------------------------------------

Nosz sziasztok!

Az utóbbi időben rengeteg olyan blogot láttam, ahol Katicáról és Macskáról lekerül az álarc szóval én is belefogtam egy ilyen blogba, amit legalább egy olyan húsz fejezetre tervezek. Remélem, hogy ezalatt lesz egy pár olvasom. Addig is sziasztok!