Prólógus

Tombolnak bennem az érzelmek: jó és rossz is egyaránt. Minden, amit eddig valaha magamba folyatottam most egyszerre ki akarnak törni. Harag, düh, fájdalom, de ezeknek nem szabad engednem, mert ezek rossz hatással vannak rám, de egy baj van. Nem érzek jót. Csak rosszat, mert most össze vagyok zavarodva. Tudom, hogy ki rejtőzik Fekete Macska álarca mögött. Tudom, hogy ki az a hős, aki minden áron megvédne, és velem lenne. Most boldognak kéne lennem? Lassan már ott tartok, hogy nem érzek semmit, és hagyom, hogy a rossz érzelmek felülkerekedjenek rajtam. Macska még nem jött rá arra, hogy ki vagyok. Nem tudja, hogy én vagyok az Adrienbe fülig szerelmes Marinette, és egyben Katicabogár. Ácsi! Van itt egy kis bökkenő, mert Adrien nem más, mint a társam Fekete Macska. Amióta láttam őt átváltozni csak arra tudok gondolni, hogy ő az. Életem szerelme Adrien, de egyben a pimaszkodó Fekete Macska, aki nem engem szeret, hanem Katicát. Most mégis csalódottságot érzek, de félek is. Az, hogy csalódott vagyok vagy félek az most mindegy. Legszívesebben kimenekülnék a világból, azért, hogy ne kelljen szembenézzem Fekete Macskával, aki valójában a maszk mögé bújt Adrien. Nem tudok mit tenni... Nincs más választásom, mint, hogy szembe nézek vele és elmondom neki a teljes igazságot. Lesz, ami lesz! Már csak Tikki az egyetlen, aki tartja bennem a lelket, de mégis az összeomlás szélén állok, de eldöntöttem. Elmondok neki mindent, és ebben senki nem akadályozhat meg.

 Most éppen az ágyamon fekve gondoltam végig, a megemészthetetlent. Még egy óra van az iskola kezdetéig. Még egy teljes óra van addig, amikor kitálalok mindent, amit eddig még sosem mondtam ki rendes mondatokban. Nem attól félek, hogy hogyan fog reagálni, hanem attól, hogy mik lesznek a következményei. Együtt élünk, míg meg nem halunk? Dehogyis! Ez számomra jelen pillanatban teljesen lehetetlen, mert nem tudok engedni annak a rossz érzelemnek, ami lassan átveszi felettem az irányítást. Még ha megszáll egy akuma, az nem változtat semmin. Amint mindent elmondok neki nincs más választásom, mint... - gondolataimból kiszakítva szólal meg az ébresztő órám, azt jelezvén, hogy itt az ideje az iskolának. Már csak fél órám van, de még így is teljes egészében nehezemre esik felkelni az ágyból. Amikor már eljutottam odáig, hogy felöltözzek és összepakoljak már csak tizenöt percem volt az órák kezdetéig, de nem zavart. Ha elkések, akkor elkések, de nem. Tíz perc elteltével mégis csak beértem. Ahogy beértem a terembe megláttam Adrient, akire már rá sem tudtam nézni. Lehet, hogy csak a nagy sokk miatt, de ez még mindig semmit nem változtat. Megpróbálok minél gyorsabban leülni a helyemre, de tekintetünk mégis összetalálkozik. Ő felém fordul és köszönteni akar, amire én integetek, de csak a látszat kedvéért. Amikor szóra nyitná a száját megérkezik Alya is, akit a napokban kerültem, nehogy elkezdjen beszélni Katicáról és Macskáról, mert most azt a hátam közepére sem kívánom. Amikor már éppen becsöngettek az osztályfőnök lépet be az ajtón. Kezdetét vette a sima, unalmas osztályfőnöki óra, amin megbeszéljük az elmúlt hét, hónap eseményeit. Chloé szokásosan a haját igazítja a többiek meg vagy figyelnek, vagy hülyéskednek. Én kitartóan figyeltem, mert nem akartam arra gondolni, hogy én is felfedem ma a kilétemet, Macska, mármint Adrien előtt. A következő óra testnevelés volt, és így haladtunk szép sorjában, de egyre jobban azon aggódtam, hogy mi lesz ha eltelik a nap, de ezt még én sem tudom megakadályozni. De nincs mit ellene tenni. Egyre jobban csak azon jár az agyam, hogy mi lesz... Mi lesz? Hirtelen, azt vettem észre, hogy vége a napnak. Itt az idő! Most vagy soha! Meg kell tennem... Megteszem! Kimegyek az osztályteremből és a kijárat felé veszem a irányt. Érzem. Erősen ver a szívem, de nem azért, mert félek, hanem, mert mindjárt elájulok. Senki nincs ott, hogy segítsen, de valakin még is megakad a szemem. Adrien az. Látja, hogy rosszul vagyok, és mielőtt elájulnék, a segítségemre siet, és éppen sikerült még elkapnia.

  -  Marinette... Mi történt? Egész nap nem figyeltél az órákon, és most elájulsz. Mi a baj? - kérdezte aggódó szemekkel. Látszott rajta, hogy nem ért semmit. Elmondom neki, most.
  -  Adrien... Tudom, hogy te vagy Fekete Macska. - amire ezt kimondtam, ő lesokkolva nézett rám.
  -  Tessék? De mégis hogyan? Honnan? - próbálta terelni a témát, de én nem engedtem.
  -  Onnan, hogy láttalak átváltozni. Onnan, hogy én vagyon Katica...